Hangtan

A magánhangzók

Az izsor nyelv összesen nyolc magánhangzót használ. Valamennyinek ismeri a hosszú változatát is, amelyet a megfelelő betű megkettőzésével jelöl. A magánhangzók: a, o, u, ä, ö, y, e, i.
  u y i
  o ö e
a     ä

A kettőshangzók

A kettőshangzók (diftongusok) esetében az azokat alkotó két magánhangzó nem képez külön szótagot, az együttes kiejtési időtartamuk hosszú hangzónyi.
Az izsor nyelv két magánhangzó összevont képzésű kapcsolásával igen sok változatban tud diftongust alkotni, ezért a kettőshangzók száma jelentős (30 közeli).
Természetesen kivételt jelentenek azok, a szóösszetételek határán egymás mellé kerülő magánhangzók, amelyek külön szótagképzők maradhatnak.

A mássalhangzók

Az izsor nyelv mássalhangzóinak a száma alapvetően húsz. Ezeknek is előfordul hosszú változata, amit írásban ugyancsak az adott hang betűjének megkettőzésével jelölnek.
Négy mássalhangzónak („d”, „l”, „n” és „t”) oroszból való átvételeknél szóbelsőben jésített (lágy) változata („dj”, „lj”, „nj” és „tj”) is létezik, ezek összeolvadt hosszú hangnak hallatszanak.
A mássalhangzók: m, p, b, f, v, n, t, d, s, z, c, r, l, š, ž, č, j, k, g, h.

A kiejtés

Mint a finnségi nyelvekben általában, eredetileg az izsorban sem ejtenek teljes értékű zöngés zárhangot a „b”, „d” és a „g” képzési helyén. Ezek a hangok ugyanakkor egyre gyakoribbak a szavak oroszból való átvételének okán. Másrészt a visszatanulást követően izsorul megszólalók artikulációs bázisának fejlődése – lévén ők főleg fiatal felnőttek – zömüknél már az orosz kiejtéshez igazodva zárult le. Feltételezhető tehát, hogy a feléledő izsorban már karakteresebb zöngés zárhangok hangzanak.
Ugyanígy előfordulhat, hogy főleg az „e” és „i” magánhangzók előtti mássalhangzók ejtése pedig enyhén palatalizálttá válik.
 
A rövid ajakréses ȧ akka ȧkkȧ
AA á aarre árrė
B b baabukaz bábukȧz
C c caari cári
Č cs čaaju csáju
D d dekabri dėkȧbri
DJ ggy adjala ȧggyȧlȧ
E rövid zárt ė etez ėtėz
EE é eel él
F f furskaa furszká
G g gluuhhoi glúhhoi
H h hiir hír
I i ikin ikin
II í kiittää kíttē
J j jää jē
K k kaks kȧksz
L l laulu lȧulu
LJ palóc nyelvjárási lly malja llyȧ
M m mamoi mȧmoi
N n nenä nėne
NJ nny sabranja szȧbrȧnnyȧ
O o orko orko
OO ó ooloi óloi
P p papu pȧpu
R r ruiz ruiz
S sz sana szȧnȧ
Š s škoulu skoulu
T t tiitää títē
TJ tty utjuuka uttyúkȧ
U u uhuttaa uhuttá
UU ú uussit ússzit
V v vävy vevü
Y ü ylöz ülöz
YY ű hyvvyyz hüvvűz
Z z zavvooda zȧvvódȧ
Ž zs žellee zsėllé
Ä e äjä eje
ÄÄ hosszú nyílt ē ään ēn
Ö ö ölissä ölissze
ÖÖ ő öösyän őszüen

 
Megjegyzés:
Az ismert nyelvek hangképzési szabályaival teljesen azonos módon az n-nel jelölt nazális hang k, g (és h) hangok előtt azokhoz illeszkedő orrhangként hangzik, nyelvészeti jelölése ŋ.

A betűrend

A palatalizált mássalhangzók kettősbetűi (dj, lj, nj, tj) nem kapnak külön besorolást, hanem az első betűjük szerinti rendben a második betűjüknek megfelelő értelemszerű helyen következnek.
Az ékezetes betűkkel jelölt mássalhangzók (č, š, ž) a nekik megfelelő ékezet nélküli betűket (c, s, z) követik a sorban.
Az ékezetes betűkkel jelölt magánhangzók az általános balti finn szokásrendnek megfelelően az ábécé legvégére kerülnek: ä, ö sorrendben. Az ü hangot jelölő y betű viszont a latin ábécé szerinti szabályos helyén következik.
A z és a ž betűk betűrendbe illesztése nem utánozza a vepsze-karél mintát, vagyis a betűpár nem az s és š betű kettősét követi a t betű előtt, hanem a klasszikus latin ábécé szerinti helyen áll.

A helyesírás

Sajátos izsor helyesírási szabály – a magyartól eltérően – az ünnepi időszakok, illetve ünnepnapok nevének nagy kezdőbetűvel történő, tulajdonnévként való írása:
Laskiain (farsang), Urpipäivä (barkaszentelő), Suurpyhä / Äjäpyhä (nagyböjt), Pääsiä / Äjäpäivä (húsvét), Joulu (karácsony), Uuz Vooz (újév) stb.

A fokváltakozás

A fokváltakozás a szótári alaptő (a névszóknál: singularis nominativus – az igéknél: I. infinitivus) záró hangjának vagy záró hangsorának mennyiségi vagy minőségi, gyakran mindkét tekintetben bekövetkező változása. A mennyiségi változás jelentheti egy hang kivetését, betoldását vagy nyújtását. A minőségi változás pedig a zöngésség vagy a képzés helye szerinti módosulást.
Az alapvető fokváltakozások:
 
  1. pp → p
  2. p → Ø        
      (lp → lv; mp → mm; rp → rv)
  3. tt → t
      (ht → h; lt → ll; nt → nn; rt → rr; st → ss)
  4. t → Ø
      (ait → ajj; iit → ijj; eet → ejj; oit → ojj;
      aut → avv; oot → uuvv; äyt → ävv; ööt → yyvv)
  5. kk→ k
     (hk → h; lk → l; rk → r; sk → z; tk → t)
  6. k → Ø
     (aik → aj; oik → oj; eik → ejj; iik → ijj;
     auk → avv; iuk → ivv; ook → oovv;
     uku → uvvu; yky → yvvy)
  7. ss → s
  8. s → z
  9. z → Ø
10. cc → c

Az illeszkedés

Az izsor nyelvben számos tekintetben megtalálhatók a magánhangzó-harmóniából következő sajátosságok. Főleg a mély és magas toldalékpárok megfelelő illeszkedése általános jelenség, de előfordul a nyelvállás szerint alkalmazkodó többszörös toldalékpáros is. Több toldalék viszont nem vesz részt ennek az érvényesítésében.
Képzőpárosok például:

               -az, -äz, -oz, -öz, -uz, -üz;
               -taa, -tää;
               -ja, -jä.
      Jelpáros például: -kaa, -kää.
      Ragpárosok például:
               -ha, -hä, -ho, -hö, -hu, -hy;
               -mma, -mmä;
               -tta, -ttä.

Nem vesznek részt az illeszkedésben például: -ehet, -lle.

A szóhangsúly

Az izsor nyelv a magyarhoz hasonlóan élhangsúlyos, vagyis a szóhangsúly szinte kizárólag az első szótagra esik.
Ettől való eltérés jelentés-megkülönböztető szándékkal vagy érzelmi nyomatékból lehet, valamint újabb keletű idegen átvételeknél fordulhat elő. Utóbbiak esetében – legtöbbször az átadó nyelv hangsúlyozását követve – a hangsúly a hosszú szótagra esik.