Az izsorok jelene
Az UNESCO fokozottan veszélyeztetett nyelvekről készült vörös könyve az izsort a kihalás szélére került nyelvként kategorizálja beszélőinek alacsony száma, a nyelvhasználati terület minimálisra zsugorodása miatt, valamint azért, mert gyakorlatilag megszűnt a nyelv továbbadása a gyermekek számára. Ugyanakkor az a putyini rendelet, amely Oroszország őshonos népeit-nyelveit sorolja fel, már legelső változatában élőként említi az izsort is.
Eközben a 2010-es népszámlálási adatok alapján alig háromszáz főnyire tehető annak a közösségnek a száma, amely még őrzi anyanyelvi hagyományait. A 21. század kezdetére egy mintegy tucatnyi apró faluból álló térségbe sűrűsödik az izsor nyelv maradék ereje.
Ezek a települések a nevében a szovjet múlt emlékét őrző, szentpétervári székhelyű Leningrádi terület Kingiszeppi járásának tengermelléki részén, a Szojkinó-félszigeten, Szentpétervártól nyugatra mintegy 100 kilométerre találhatók, közigazgatásilag egy-két kivétellel Visztyino (izsorul Viistina) községi önkormányzat területén. A kétszáz négyzetkilométeres térségben működő önkormányzathoz tartozó népesség mindössze közel kétezer fős, azaz ezen belül is alig több, mint 10 %-os az izsor részarány.
Azokon a további, izsor identitásukat részben még tudatosító településeken, amelyek Szentpétervár és az észt határ között szóródnak, itt-ott már csak nagyon szerény, egy-két főnyi anyanyelvi kötődés érhető tetten.
Ugyanakkor míg korábban a finnugor találkozókon az izsorokat az inkeri finnek képviselték, az új évezredben a legutolsó alkalmakon már a saját küldötteikkel tudtak megjelenni. Biztosnak tűnik, hogy lelkes leszármazottak az izsor nyelv megmentésére készülnek, és szerintük még korai az anyanyelvük végleges kihalásáról beszélni.
Ennek a folyamatnak az egyik garanciája Vitalij Csernyavszkij oroszul tudók számára készített izsor nyelvkönyve, amely a nyelvleckéket követően izsor-orosz és orosz-izsor szótárrészt is tartalmaz.